A 2016. június 3-án műsorra kerülő “Kő marad…” című, Wass Albert műveit felvonultató előadás kapcsán – mintegy kedvcsinálóként – megosztunk veletek egy korábbi eseményről készült összefoglalót:
2016. február 26-án és 27-én kilencedik alkalommal került megrendezésre a 25 órás Wass Albert felolvasás. Az esemény 68 különböző helyszínen került megrendezésre országhatáron innen és túl. A résztvevők Wass Albert műveit adták elő. A pomázi rendezvényen – melyet a Pomáziak Pomázért egyesület szervezett – részt vett Ézsiás Péter a Historica együttes énekese is. Péter Wass Albert két megzenésített versét – Erdélyi vallomás, A dal – adta elő a jelenlévőknek.