Gitáros csere történt a közelmúltban a Historica zenekarban. Ebből az alkalomból beszélgettünk a zenekar új tagjával Bogenfürst Dávid Gáborral.

 

Dávid1

 

Mikor és hogyan kezdtél el zenélni? Milyen hangszereken játszol?

A gitárral már korábban elkezdtem babrálni, de „zenélni” csak 15 éves korom környékén kezdtem, a Metamorfózis zenekar „Benjaminjaként”. Ez a helyi evangélikus gyülekezet tagjaiból összeállt, keresztény ifjúsági dalokat feldolgozó, rock zenekar volt.
Ha hangszereken nem is tudok, de hangszerekkel imádok játszani! Vonzódom minden zajkeltő eszközhöz és órákig elvagyok szinte bármivel. De értelmes, összefüggő dolgokat csak gitáron tudok megvalósítani. Gyermek korom egyik legszebb emléke, ahogy a Papit kérlelem, hogy akassza le nekem a trombitáját a falról. Aztán egy hangot tutultam rajta amíg teljesen el nem zsibbadt a szám. Akkoriban még meg lehetett állítani, de ma már elérem egyedül is! Ha,Ha,Ha!

 

 

Milyen zenéket szeretsz hallgatni? És zeneileg ki volt Rád a legnagyobb hatással?

Alapvetően a Rock zene érintett meg először. Aztán ahogy elkezdtem a zenével foglalkozni, egyre több műfajra nyílt ki az ízlésem. Most már szinte minden zenében megtalálom azt a momentumot, amiért lelkesedni tudok. De azért, ha meghallok egy torzítós kvintet egy villanygitáron, a mai napig nagyobbat dobban a szívem. Mégis csak ez a világ legszebb hangja! Ugye?!

 

Sajnos a saját korosztályom zenéihez nem minden esetben sikerült felnőni. Egyszerűen képtelen vagyok befogadni azt a ”végtelen mély és emocionális” üzenetet, amit egy 5 órás monoton gépi zakatolás hordoz magában. Egy kedves barátom megpróbálta elmagyarázni: „…a monotonitás hosszú távon gyönyörködtet…” Hát… Nálam az idegösszeomlás előbb jön, mint a gyönyör, így sanszos, hogy ebből a jóból már sosem fogok részesülni.

 

Legnagyobb hatással természetesen Édesapám volt rám, aki szintén kölyök kora óta zenél. Mióta az eszemet tudom, ha csak tehettem elkísértem őt a zenekara próbáira, ahol álltalában azt hitték, valami bajom lehet, mert tátva felejtett szájjal ültem a sarokban és egy nálam is nagyobb szemüveg mögül „lestem a zenét”. Belülről persze hatalmas élmény volt! A Katapult mostani legénysége, a Zoltánok tudnának mesélni. Ők is abban a zenekarban játszottak. Később Apuval együtt játszottunk a Metamorfózisban és a Katapultban is.

 

Pár éve a Katapult zenekarral láthattunk a Historica zenekar előtt játszani. Gondoltad volna akkor, hogy egyszer a Historica tagja leszel?

Nem gondoltam volna.

 

Dávid2

 

Túl vagy a bemutatkozáson. Milyen volt az Arnóti koncert?

Összességében egy nagyon jó élmény volt az egész. Jó emberekkel jó zenét játszottunk. Különleges élmény volt újra azoknak a lelkes tekinteteknek muzsikálni, akik a Katapultban töltött évek alatt is végig kísértek és akikkel azóta is baráti a viszony. Természetesen az első koncert izgalma végig velem volt, de a hideg „segített” elterelni a figyelmemet erről.

 

A Historica zenekar Facebook oldalán található egy videó, ami kimondottan erre a kérdésre válaszol. Merem ajánlani az érdeklődőknek! Élménybeszámoló – Dávid módra

 

A Katapult zenekarban te jegyezted a Legszebb álmom a gitárom című dalt. Várható, hogy a Historica-ban is jelentkezel saját dalokkal?

Igen, nagyon remélem. Egyelőre azon dolgozunk, hogy felzárkózzak a Zenekar eddigi munkásságához, de már nagyon várom, hogy a kreatív munka is kezdetét vegye. Vannak is ötleteim. A fiúk nagyon nyitottak, és azt gondolom ez a zenei és szellemi közeg nagyon alkalmas arra, hogy kicsiszoljuk ezeket.
És bízom benne, hogy a mások által írt új dalokhoz is sikerül olyan kreatív és frappáns gitártémákkal hozzájárulnom, mint amiket Csoki talált ki. Sokat tanulok miközben az ő figuráit szedem le.

 

A zenekar elég sok történelmi témájú dalt játszik. Hogyan tetszik Neked ez az irányvonal, mennyire érdekel a magyar történelem?

Nekem ez nagyon bejön. Tekintve a közeget, amiből „ideszivárogtam” azt hiszem ez nem meglepő. A zenekar zeneileg, és az általa képviselt értékrend tekintetében is olyan, amivel abszolút tudok azonosulni. A történelmi ismereteim átlagosnak mondhatók, de nagyon értékes dolognak találom, hogy ilyen módon is hozzájárulunk a nemzeti öntudat és büszkeség életben tartásához. A magyar nyelvnek igazi rajongója vagyok, és komolyan hálás vagyok azért, hogy van szerencsém, éppen ezen a párját ritkítóan szép, ütemes, leíró és borzasztóan gazdag nyelven gondolkodni és beszélni! Szerintem ez kiváltság. Gyönyörű gondolat: „Örök hazánk az anyanyelv”

 

Mikor és hol találkozhat a zenekarral legközelebb a közönség?

2021 december 10-én a Legenda Sörfőzdében (1163 Budapest, Kövirózsa utca 8/c) tartjuk a Historica Karácsonyi koncertjét ahova sok szeretettel várunk minden kedves rajongót és érdeklődőt, már csak azért is mert ez lesz az idei év utolsó Historica bulija. És mert viszek egy új gitárt is! Ezt csak nem hagynám ki!

 

Dávid3

 
 

OFA

 
 

<< Vissza a hírekhez